Évezredek óta ismert már az a gondolat, hogy a zene nagy hatással van az emberek életére és egészségére. Az Állam című könyvében Platón is akként méltatta a zenei képzést, mint aminek lélekformáló erejére van, és támogatta bizonyos skálák betiltását, mondván, hogy azok részegségre és lustaságra ösztönöznek. Tanítványairól azt mondják, hogy a zenét is felhasználták olyan idegrendszeri rendellenességek gyógyítására, mint a hisztéria vagy az agyvérzés. A zene és az egészség kapcsolatának kérdése ugyanakkor nem csak a nyugati világban merült fel. Világszerte számos kultúrában megtalálhatók a zenét is magukban foglaló gyógyító szertartások. Sok ember ösztönösen a zene felé fordul, ha szeretné jobban érezni magát, gyorsabban szeretne futni, esetleg nagyobb súlyokat szeretne felemelni. Az Amerikai Egyesült Államokban az Amerikai Zeneterápiás Egyesület (American Music Therapy Association), az Egyesült Királyságban pedig a Brit Zeneterápiás Egyesület (British Association for Music Therapy) az a szakmai szervezet, amely felügyeli a zene terápiás felhasználásával kapcsolatos képzést és kutatást.
A zenei készségekért és a motoros készségekért felelős neurális hálózatok közötti átfedés lehetővé teszi, hogy néha már önmagában a zenehallgatás is segíthet javítani a súlyos mozgászavartól szenvedő beteg állapotát. A Parkinson-kórban szenvedő betegek mozgása például lelassul, ezért számukra az egyszerű feladatok és a hétköznapi mozdulatok is komoly gondot okozhatnak. A betegség remegéssel, izommerevséggel, egyensúlyproblémákkal és rigiditással (izomtónus fokozódás okozta merevséggel) is jár. A Parkinson-kór egy degeneratív betegség, amely az agy mélyebb rétegeiben elhelyezkedő agysejteket támadja, köztük a bazális ganglionokat vagy törzsdúcokat. Ez az agyterület felel az ütemes zene előzetes feldolgozásáért. Amikor a Parkinson-kórban szenvedő betegek ritmusos zenét hallgatnak, észrevehetően javul a járásmódjuk (a Youtube-on számos meggyőző videófelvétel található, amelyek bemutatják, hogy hogyan járnak a betegek zenehallgatás előtt, majd zenehallgatás közben), a koordinációjuk, a tartásuk és az egyensúlyérzékük is. Ezek a pozitív hatások nem köthetők azonban bármilyen fajta ritmushoz (például lehetséges vizuális ritmusokat is elérni különböző felvillanó fényekkel, vagy előidézhető ritmus akár a tapintás segítségével, bizonyos időközönkénti nyomások alkalmazásával is), csak az akusztikus ritmusokhoz. A hallóközpont reakcióideje több tíz milliszekundummal gyorsabb, mint a többi érzékszervé és egyedülállóan érzékeny az ütembeli rendszerességre és struktúrákra. A Parkinson-kórban szenvedő betegek a zene ütemére szinkronizálják a mozdulataikat, a járásmód és a koordináció javulása pedig sokszor a terápiás foglalkozás után is érezhető.
A zenei készségekért felelős neurális hálózatok és a beszédkészségért felelős neurális hálózatok között is tapasztalhatók átfedések. A bal agyfélteke alsó homloki tekervényének agyvérzés vagy traumás sérülés következtében beállt sérülése nem fluens afáziához vezethet, amely egy nagyon frusztráló betegség, ahol a beteg képes megérteni a kívülről jövő információt, de nem tud folyékonyan beszélni. A Melodikus Intonációs Terápia, amely bevált gyógymód az afáziás betegek kezelésére, a nyelv zenei elemeire támaszkodva segíti elő a nyelvi fejlődést a jobb agyfélteke sértetlen területeinek bekapcsolásával. Azoknak, akik nem tudják kimondani az egyes szavakat, megtanítják azokat elénekelni, majd folyamatosan visszaszoktatják őket a zenei és ritmikus aláfestés nélküli beszédre (erről az eljárásról is sok anyagot találhatunk a Youtube-on).
Mivel a terapeuták végső célja az, hogy a betegeik spontán módon legyenek képesek beszélni, megtanítják nekik, hogy hogyan ejtsék ki a célul kitűzött mondatot, a bal kezükkel dobolva, majd dúdolva és végül halkan kiénekelve a szavakat, arra biztatva őket, hogy a mondatot úgy hallják, mintha a fejükben dúdolnák. Sokan komoly fejlődésen mentek keresztül a programnak köszönhetően, önellátóvá válnak és program keretein kívül is képesek lesznek további mondatokat elsajátítani.
Azáltal, hogy a zene különböző agyterületeket és idegpályákat érint, a zenei emlékek meg tudnak maradni akkor is, ha a demencia komoly zavart okoz az ember memóriarendszerében. Számos klinikai megfigyelés alátámasztotta már, hogy a demenciában szenvedő betegek vissza tudnak emlékezni a kamaszkorukban hallgatott zenére és szívesen hallgatják azt, még ha a betegség előrehaladott állapotában vannak is. Sőt, az emberek komoly kognitív károsodás esetén is képesek azonosítani az érzelmi töltést az egyes zeneszámokban. Néhányan azt állítják, hogy a sikeres zenei emlékezet javíthatja a nem zenei jellegű feladatokhoz használt kognitív funkciókat az átélt élmény pillanataiban és közvetlenül azt követően.
A zene és az egészség közötti legalapvetőbb kapcsolatokat alátámasztják azok az adatok, amelyek szerint az újszülött intenzív osztályokon a kisbabák sokkal többet esznek, kevesebbet sírnak, jobban alszanak és kevesebb napot töltenek a kórházban, ha a háttérben zene szól, ellentétben azokkal a babákkal, akik kórtermében nem szól a zene. De ugyanez a felnőttekre is igaz. Azok, akik zene mellett dolgoznak, azt mondják, hogy kevésbé idegesek, amely hatás pedig lehet, hogy továbbgyűrűzik, hiszen a csecsemők jobb eredményeit okozhatja az is, hogy a nyugodtabb személyzet jobban el tudja őket látni. A zene PIC-es babákra gyakorolt jótékony hatására vonatkozó másik elmélet szerint a zene stimulálja az idegrendszert, ami elengedhetetlen a fejlődéshez és a gyógyuláshoz, az életükért küzdő babák pedig nem elég erősek ahhoz, hogy ezt a stimulációt más módon is el tudják érni.
Valamennyi korosztályra igaz, hogy a relaxációs zene olyan egyértelmű fiziológiai hatásokat vált ki mint például az alacsonyabb vérnyomás és lassabb szívverés. Amikor az emberek olyan zenét hallgatnak, amit szeretnek, nő a tűrőképességük, ahogy azt például annak mérésével igazolták, hogy milyen hosszú ideig képesek a kezüket a jéghideg vízben tartani. Ezeket a hatásokat ugyanakkor egyértelműen befolyásolja a kultúra és a tapasztalat, hiszen, ami egy bizonyos csoport számára „zene a fülnek”, az másoknak, de egy másik helyzetben akár ugyanannak a személynek is „dobhártyaszaggató” lehet. A Guantánamói-öböl rabjainak Metallica számokat például kínzásképp játszottak, az 1990-es wakói csata során a texasi fogolytáborban pedig a dávidiánus szektát büntették Andy Williams számokkal.
A szövegrészlet Elizabeth Hellmuth Margulis: A zene pszichológiája című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban és könyvesboltunkban!
