A népek sorsát távlatokban sohasem a politika, hanem az alkalmazott technika és társadalmi szerveződés módja alakította. Nem ismerünk olyan országot, népet, amelyet a politika a környezetéhez viszonyítva felemelt vagy visszanyomott volna. A XIX. század végén a nyugat-európai népek életszínvonalát, iskolázottságát, várható életkorát annak alapján lehetett megjósolni, hogy milyen mértékben érinti őket a Golf-áramlat, mennyi a szénvagyonuk, és milyen hosszú a telük. Miért?

A Golf-áramlat jótékony hatása kettős volt. Egyrészt olyan éghajlatot biztosított, amiben a természetes csapadékra épülő földművelés adottsága kiváló, másrészt olyan nyugati szeleket, amelyek mellett kialakulhatott az óceánok meghódítása. Nyugat-Európa a Golf-áramlatnak köszönheti, hogy elég a csapadéka, párás a levegőbe, enyhe a tele ahhoz, hogy biztos legyen a gabonatermés, és szinte egész évben legyen legelője. A Golf-áram a tengerhajózás számára azért volt páratlanul kedvező, mert a távolba kimerészkedő hajókat hazahozták a szelek. A szénvagyon jelentette az iparosítás, a vasúti közlekedés és a fűtés energiaellátását. Ebben a tekintetben ugyan nem voltak Nyugat-Európa adottságai kiemelkedők, de elegendőek arra, hogy a térség a világ ipari műhelye lehessen.

Csak a hosszú telek viszonyai között alakulhatott ki az a puritanizmus, azaz takarékosság, szorgalom, ami nélkül nem jöhetett létre az ipari társadalom. A XX. század közepére a tudományos és technikai forradalom új helyzetet teremtett. A Golf-áramlat és a szénvagyon elvesztette történelemformáló jelentőségét. A puritanizmus viszont az élre kerülés alapfeltétele maradt. A tudományos és technikai forradalom óta a munkaerő képzettsége lett a fontosabb, ma a társadalom szellemi vagyona, vagyis a tudás, az iskolázottság lett a fejlődés motorja.Ezt nekünk, magyaroknak kellene a leginkább tudni. Romantikus történelemfelfogásunk állammá alakulásunkat első királyunk bölcsességének
tulajdonítja. Pedig az döntően annak volt köszönhető, hogy a honfoglalás idejére idáig terjedt a hármas vetésforgó.

Aki nálunk előbb jött, mint a hunok és avarok, azok szinte nyomtalanul eltűntek, akik pedig később, mint a besenyők vagy a kunok, beolvadtak. A hunok és avarok idején még olyan szegény volt a földműves élete a félig-meddig kontinentális Kárpát-medencében, hogy azt nem irigyelte meg a pásztor, inkább pásztor maradt, de ezzel az életformával nem verhetett az államalapításhoz elengedhetetlen gyökeret. Amire mi jöttünk, már – a hármas vetésfogónak köszönhetően – a földműves élt jobban, mint a pásztor. Vagyis a pásztorok akkor is letelepedtek volna, ha erre nem ösztönzi őket a fejedelem. A Magyar Királyságot nem a politika, hanem a nagy nyugat-európai agrárforradalom hozta létre. Hasonlóan, a kereszténység sem azért győzött, mert a királyságunk azt kívánta, sőt erőszakolta, hanem mert az erdei pásztorkodásról a földművelésre áttért falvak népe ugyanebben az időben Európában mindenütt keresztény lett, mert a pogányságunk a pásztorkodás, a kereszténység a földművelés vallása
volt.

Ha csak azt tanítanánk, hogy velünk egy időben a Római Birodalom északi határvidékén élő minden nép, a dánok, a frízek, a szászok, a csehek, a lengyelek és az ukránok is ekkor lettek keresztények, akkor kiderülne, hogy a magyar politikai hatalom szerepe ebben a folyamatban csak annyi volt, hogy tudomásul vette a szükségszerűségét. A XIX. századig ez azért maradt rejtve, mert a keresztény egyház, döntően a katolikus klérus érdeke azt kívánta, hogy a kereszténységünk nem gazdasági okoknak, hanem isteni sugallatnak engedelmeskedő királyunknak köszönhető legyen. Ebben a klérus és a politikai hatalom érdeke teljesen megegyezett. Az utolsó kétszáz évben aztán a történelmi romantika követelte meg, hogy mint mindent, ezt is a politikai hatalomnak köszönhessük.

Arra viszont nem tudok magyarázatot, miért kerüli a magyar történésztársadalom a materiális történelemszemlélet szempontjait, pedig ezzel történelmünk számos fordulatára találnánk magyarázatot. Miért csökkent jelentősen a XVI. századtól Magyarország történelmi szerepe? Mert a puskapor katonai alkalmazása és az óceánok meghódítása leértékelte történelmi jelentőségünket. A puskapor katonai alkalmazása előtt a lovas katona fölényben volt a gyalogossal szemben, viszont a lőfegyverek alkalmazása után a városi polgár lett az értékesebb katona. Korábban az országok szárazföldi katonai ereje a pásztorkodó állattenyészés és az élőállat-kereskedelem nagyságától függött. Nálunk ez lényegesen erősebb volt, mint tőlünk nyugatra. A lőfegyverek korában már a városi ipar és a fegyelmezett katona értékelődött fel. Mi e kettőben szegények voltunk. Az óceánok meghódítása számunkra kettős hátrányt hozott. Egyrészt a nemesfém- és színesfémbányászatunk elvesztette korábbi jelentőségét, másrészt a keleti kereskedelem szinte teljesen az óceánok kikötőire tevődött át. Pár évtized alatt gazdag országból szegény ország lettünk.

 

A szövegrészlet Kopátsy Sándor: Új közgazdaságtan című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!