A művészet és az érzelmek közti kapcsolat felderítése ijesztő feladat, ugyanakkor a gyors személyes szinapszisok és a lassabban moduláló szociális szinapszisok jóval több mindenben játszanak szerepet, mint a művészet hatásai – kapcsolatot hoznak létre az elvárásaink és a környezetünk között, strukturálják a személyiségünk, beszédmódunk,
meggyőződéseink épülését, valamint azt, hogy miként fogunk viselkedni a jövőben. Vizsgálódásunkat a hormonokkal kezdjük, ezután áttérünk a szinapszisok világára, majd megérkezünk azon gyógyszerek mellbevágóan széles skálájához, amelyek e rendszerekben fejtik ki hatásukat. Végül a személyes és szociális szinapszisok közti párbeszéd kerül terítékre, amely meghatározza, hogy milyen lesz a kapcsolatunk a világgal.

A hormonok ingerületátvivő anyagok, amelyeket a belső elválasztású mirigyek termelnek: a vércukorszintet szabályozó inzulint például a hasnyálmirigy, a nemihormon-ösztrogént pedig a petefészek termeli. A hormonok a véráramban keringenek, és úgy közvetítik az ingerületeteket, hogy aktiválják más szervek receptorait. Ez sokban hasonlít az neurotranszmitterek által végzett ingerületátvitelhez, annyira, hogy bizonyos vegyületek a klasszikus értelemben vett hormon és a neurotranszmitter szerepét egyaránt betöltik. Kezdjük mindjárt az adrenalinnal, az elsőként azonosított hormonnal, amelyről – akárcsak Hans Berger találmányáról, az EEG-ről – úgy tartják, hogy egy saját gyermekén kísérletező tudós fedezte fel.

A két mellékvese a vesék zsíros tokján elhelyezkedő két viszonylag kis szerv: nem meglepő, hogy a latin glandula adrenalis jelentése a „veséknél lévő mirigy”. 1895-ben a brit orvos, George Oliver (1841–1915) felfedezte, hogy az általa birkák és szarvasmarhák mellékveséiből készített kivonat növeli a vérnyomást: egyesek szerint úgy jutott erre a következtetésre, hogy a kivonatot saját fiának adta be. Oliver észrevette, hogy a vérnyomásemelkedés az artériák összehúzódásával áll összefüggésben. Miután Oliver publikálta a megállapításait, megindult a versenyfutás azért, hogy ki tudja elsőként azonosítani a mellékvesék azon összetevőjét, amely a leírtakért felelős. 1897-ben három különböző laboratórium is bejelentette a sikert. Az egyik labor az epinefrin nevet gondolta ki, amely máig az anyag legelterjedtebb elnevezése a szakirodalomban. Egy versenytárs gyógyszercég, a Parke-Davis szabadalmi oltalom iránti kérelmet nyújtott be egy ökör- és birkamellékveséből készített kivonatra adrenalin név alatt. Az adrenalin körül akkora volt a kereskedelmi érdeklődés (például napjainkban egy ún. „EpiPen” segítségével súlyos asztma és allergiás rohamok kezelésére alkalmazzák), hogy mára harmincnyolc különböző, kereskedelemben használt néven ismerjük.

Gondoljuk végig, mi történne akkor, ha adrenalint adnánk be a gyermekünknek. Az anyag a véráramba kerülve az alfa- és bétareceptoroknak nevezett két fő receptorosztályhoz kötődik. Az előző fejezetben tárgyalt receptorokkal szemben, amelyek hirtelen megnyitják az ioncsatornákat, így okozva az idegsejtek elektromos töltését, a hormonreceptorok a sejten belül vezetnek számtalan enzimváltozáshoz, és így különféle válaszreakciókat ösztönözhetnek. A modulátor receptorok többségét G-fehérjékhez kapcsolt receptorokként ismerjük (GFKR). A „G-fehérje” kifejezés arra utal, hogy az ilyen típusú fehérjéket egy „GTP” nevű jelátvivő vegyület aktiválja, amely guanozinszármazék. A guanozin egyike a DNS-t alkotó négy nukleotidnak, azonban saját jogán is fontos, a sejtek közötti jeleket átvivő molekula. Megdöbbentően nagyszámú különböző GFKR létezik. Az embernek összesen mintegy 23 ezer génje van, amelyből nyolcszáz GFKR! Az emberi GFKR-gének közül jelenlegi tudásunk szerint nagyjából 140 „árva receptor”, azaz aktivátorukat eddig még nem fedezték fel. A GFKR-ek a vegyületek rendkívül széles skálájának hatásaiért felelősek a biológiában, kezdve az inzulinnal és az adrenalinnal, a jól ismert neurotranszmitterekkel, azaz a dopaminnal, a szerotoninnal, a hisztaminnal és a melatoninnal; de említhetnénk az idegrendszerünk által termelt, az ópiátokhoz hasonló vegyületeket, az endogén ópiátokat; vagy a kannabionidokat, amelyek a THC, azaz a marihuána egyik összetevőjének testünk által termelt változatai.

A nyelv receptorai, amelyek az édes, a sós, a savanyú és az umami ízek észleléséért felelősek, szintén GFKR-ek. Még a fényt is GFKR által érzékeljük: az opszin és a rodopszin nevû fehérjéken keresztül, amelyek a retinában a fotonokat szinaptikus aktivitássá alakítják.Az orvosi utasításra alkalmazott gyógyszerek és a saját döntés alapján magunkhoz vett szerek mintegy 35%-a működik a GFKR-ekhez való kötődés útján. Ezek közé tartozik az ópium (továbbá a morfium, a heroin és az oxitocin), a kannabisz, a koffein, az antipszichotikumok, az LSD és az antihisztaminok. Egyéb szerek, mint például a kokain, az amfetamin és egyes antidepresszánsok nem kötődnek közvetlenül a GFKR-ekhez, azonban növelik a dopamin és a szerotonin szintjét, így közvetve serkentik a GFKR-ek aktivitását.

 

A szövegrészlet David Sulzer: Zene, matematika és elme című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!