Sokan álmodoznak arról, hogy egy nap maguk mögött hagyják az életüket, hogy körbeutazhassák a világot, és azt csináljanak, amit akarnak. Amikor elkezdtük a digitális nomádokkal kapcsolatos kutatásunkat, olyan embereket képzeltünk el, akik egyszerűen igent mondtak az ábrándjaikra, és otthagyták a taposómalmot. Bár a kezdeti sztereotípiánk nyomokban tartalmazott igazságot a digitális nomádokról, a narratívák azokról a tényezőkről, amelyek hazájukból külföldi életstílusukba taszították őket, ritkán egyszerűek. Ezekben a narratívákban, amelyeket szabadulástörténeteknek neveztünk el, a nomádok a régi életük elhagyásával kapcsolatban elmondták, hogy elmenekülni a nem kielégítő körülmények elől legalább annyira elkeseredett próbálkozásnak számít, mint követni az álmaikat.

A digitális nomádok szabadulástörténetei két átfogó témakörre világítanak rá, mindkettő a „kreatív osztály városaihoz” köthető. E témák közül az első megkérdőjelezi, hogy mennyire élhetőek azok a városok, amelyekről épp azt gondolnánk, hogy teljes életet nyújtanak a tudásgazdaság munkásainak. A kreatív osztály városai drágák, és a megélhetési költségek túlszárnyalják a bérnövekedést. Sőt a nomádok arról számoltak be, hogy képtelenek voltak kiélvezni a város előnyeit, mert stresszes életet éltek, túl sokat dolgoztak, és nem maradt szabadidejük. Mindemellett a kreatív osztály városaira jellemző a nyüzsgés, a bulizás és a materializmus, amely összeegyeztethetetlen a munka magánélet egyensúllyal és az életminőséggel. A második témakör a nomádok szakmáival foglalkozik, amelyek a kreatív osztály városaiba vonzották őket; ezekről a munkákról azonban kiderült, hogy nem értékesek, nem stabilak, és a kreativitást is nélkülözik.

A digitális nomádok beszámolói szerint az erre adott általános kulturális reakció a passzív belenyugvás, és az érintettek barátai, családtagjai és kollégái gyakran nem értik meg a problémáikat és azt, hogy ők miért keresnek más alternatívát. Ezért a nomádok növekvő mértékben távolodnak el a kortársaiktól, ami hozzájárult ahhoz a döntésükhöz, hogy elhagyják azt, amit ők a nyugati élet- és munkakörülmények csődött mondott, hitelét vesztett és reménytelen rendszerének látnak. Mivel azok az emberek, akiket mi tanulmányoztunk, végső soron kivándoroltak a hazájukból, ezért némi kontextust biztosítunk azáltal, hogy a mobilitási és a migrációs mintákat taglaljuk. Ezt követően a kreatív osztályok városai és azok hiányosságai felé tereljük a diskurzust.

A földrajzkutatók és a demográfusok, akik a belső (pl. országon belüli mobilitás) és a külső migrációt tanulmányozzák, az egyén okait, amelyek miatt elhagyja az otthonát, „push tényezőnek” nevezik. A belső migráció push tényezőire példák lehetnek az egyéni, otthoni vagy környékbeli szinten előforduló szociológiai, földrajzi, politikai és demográfiai faktorok (pl. életkor, van-e ingatlan a tulajdonában, életesemények, a mennyire cserélődött ki a szomszédság és a bűneseteknek az aránya), amelyek elégedetlenséget váltanak ki az egyénből, aki ezért elköltözik. Az ebben a szellemben dolgozó kutatók szerint az egyének úgy viselkednek, mintha kényszer hatására hoznák meg ezt a döntést, de mégis önként végeznek számításokat azzal kapcsolatban, hogy megéri-e elköltözni, és ennek alapján hozzák meg döntésüket.

Természetesen ritkább az az eset, amikor valaki egy másik országba költözik, mint az, hogy az ország határain belül teszi ezt, részben a bevándorlási korlátozások, a távolság, valamint a kulturális és jogi akadályok miatt. A külső migrációval foglalkozó kutatások két témára fókuszálnak. A kutatások egyik iránya a lokációt tekintve a hátrányos helyzetű területekről történő „kényszerköltözést” vizsgálja (pl. konfliktusokkal vagy természeti katasztrófákkal sújtott területekről), és az olyan populációkat, amelyeket erővel költöztettek el, vagy veszélynek vannak kitéve (pl. menekültek, menedékkérők, emberkereskedelem áldozatai). A külső migrációt kutatók második szegmense a helyalapú változókat vizsgálja, amelyek az egyéneket, különösen a férfiakat arra sarkallják, hogy jobb lehetőségek után nézzenek (pl. társadalmi-gazdasági, demográfiai, életszakaszbeli, politikai, környezeti, oktatási és közlekedési faktorok). A társadalmi kapcsolatok befolyásolhatják ezeket a migrációs döntéseket, amelyek arra ösztönzik az egyént, hogy olyan helyre költözzön, ahol a családtagok vagy más ismerősök segítik a beilleszkedést és a munkakeresést.

Nagyon kevés külső migrációt vizsgáló kutatás foglalkozik azonban a viszonylag kiváltságos helyzetben lévő populáció tagjaival, akik viszonylag jobb helyzetű országokból költöznek el. Az ebben a témában lefolytatott kutatás az expatokra fókuszál, az expatokra vonatkozó szakirodalom azonban főként azokra az egyénekre koncentrál, akiket a munkáltatójuk egy másik országba helyezett át a családjukkal együtt. Ez a kutatási irány főleg a szervezeteket és nem az egyéneket vizsgálja, és tartja a nemzetközi munkavállalás motorjának. A tudósok felismerték azt, hogy szükség van az új és növekvő mértékű, saját kezdeményezésű áttelepülési forma megértésére, és a kutatások elkezdték figyelembe venni a nemzetközi munkavállalás okainak széles skáláját.

 

A szövegrészlet Rachael A. Woldoff, Robert C. Litchfield: Digitális nomádok című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!