Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök már egy ideje arról beszélt, hogy háború készül, és Ausztria számára az egyetlen kiút, ha támad, még mielőtt a szomszédai összefognak ellene. Az osztrákok elsődleges célpontja Olaszország volt, amikor az olaszok 1911-ben megtámadták Törökországot. Aztán egy Szerbia elleni háború mellett emelték fel a szavukat, miután 1912-ben összeomlottak a törökök. Akkoriban Oroszország még nem állt készen a háborúra, de Ferenc Ferdinánd főherceg és a németek elutasították von Hötzendorf elképzeléseit (és egy rövid időre fel is mentették). 1914-ben, amikor mind Olaszország, mind Szerbia győztesek voltak, Conrad Vabanquespielnek, nagyon kockázatos játéknak nevezte a háborút.

De az osztrákokat feldühítette a Szerbiából érkező provokáció, hiszen ezt az országot barbárnak tekintették, és a németek, akik eddig ellenezték a háborút, most bátorították azt. Valójában a tét egy német Európa volt, kihívás Franciaország és Oroszország ellen. A háború kitörése után néhány héttel a német kancellár nagy vonalakban felvázolta háborús célkitűzéseit, ami egy Berlin által ellenőrzött Európát jelentett. Franciaország „szüntelenül gyengül”, és Oroszország visszavonul a „Péter előtti Moszkva határai mögé” (ez a kifejezés egy későbbi memorandumban szerepelt), azaz Oroszország elveszíti a balti államokat, Lengyelországot, Ukrajnát és a Kaukázust. Nem sokkal később megjelent Németországban Friedrich Naumann Mitteleuropa (Közép-Európa) (1915) című könyve, amely egy Berlinből irányított egyesült Európa mellett szólt, és a dolgok ilyen elrendezésében Nagy -Magyarországnak meglett volna a helye. Kossuth még 1867-ben nyílt levelet írt Deáknak.

Nézete szerint Magyarországot bele fogják rángatni osztrák–német kalandokba, ha nem lesz saját hadserege és külpolitikája. Kossuth jóslata ötven évvel később beigazolódott. Akkor azonban Magyarország kapcsolata Németországgal lenyűgözően pozitívnak tűnt, mi több a Kossuth által javasolt megoldás, a balkáni föderáció gondolata nem rendelkezett vonzerővel. Németország ekkor Európa legsikeresebb országa volt. A Ruhrvidék nehézipara, vegyészei, mérnökei találékonysága általában felülmúlta Nagy-Britanniát, és kihívást jelentett már az USA számára is. Oktatási rendszerét kiválónak ismerték el az egész világon. A német egyetemek nagy számban vonzottak magyar fiatalokat, köztük volt Tisza István, aki jogot tanult Heidelbergben. (A brit kormány három tagja, akik részt vettek az 1914-es háborúban, szintén Németországban tanult. Lord Haldane hadügyminiszter egyenesen Schopenhauert fordított.) Magyarország szilárdan kötődött a germán világhoz, bármit is mondott Kossuth, és 1878 —ban Andrássy Gyula tető alá hozott egy osztrák–német szövetséget. 1914-ben a német ügy nagyon népszerű volt: csak kevés magyar ellenezte a háborút.

Bánffy Miklós úgy fejezi be 1914-gyel erdélyi regénytrilógiáját (Erdélyi történet) – nem túlzás ezt a művet a Háború és békéhez hasonlítani –, hogy szereplői huszáruniformist öltenek, és elvágtatnak a reményeik szerint dicső jövő felé. Az volt a közhiedelem, ami ma számunkra felfoghatatlan, hogy a háború rövid lesz. A tábornokok persze tudták, hogy sok millió emberrel és sok ezer ágyúval, az élelem és ruhanemű véget nem érő ellátásával a háború hosszúra fog nyúlni. A közgazdászok és a bankárok ezt nem vették komolyan. Ha a kereskedelmet hat hónapnál hosszabb időre megszakítják, tömeges lesz a munkanélküliség, kenyérlázadások törnek ki, az aranyalapú hitel pedig nem korlátlan. Kevesen látták előre, hogy a papírpénz csak feltüzeli a háborús erőfeszítéseket, és amikor megkérdezték a magyar pénzügyminisztert, milyen sokáig tud harcolni a Monarchia, azt felelte, három hétig. Mindenütt tehát az azonnali támadásra helyezték a hangsúlyt: Franciaország Elzászban, Németország Belgiumban, Oroszország Kelet- Poroszországban és Lengyelország osztrák területén. Conrad von Hötzendorf offenzívákat is tervezett, de ez bonyolult volt. 1909 óta levélváltás folyt közte és német partnere, Helmuth von Moltke között, amikor a bosnyák válság kapcsán először került terítékre a háború lehetősége Oroszországgal.

Moltke arra utalt, hogy a németek erejük zömét Franciaország ellen fogják küldeni, és az volt az elképzelés, hogy az osztrák–magyar hadsereg közben foglalja le az oroszokat Galíciában (Dél-Lengyelországban). Egy másik illúzió az volt, hogy a lovasság végigszáguldhat a lengyel síkságon, ahol a magyarok különösen hasznosak lehetnek, és a háború kitörésekor az osztrákok azonnal ki is nevezték Varsó kormányzóját. Természetesen számolniuk kellett a szerbekkel is, és ezért egy darabig a hadsereg egy kisebb részét a Balkánon kellett tartani.

 

A szövegrészlet Norman Stone: Magyarország című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!