Több mint kétezer éven keresztül a Kínában alkalmazott gyógyítási módszerek voltak a legfejlettebbek az ismert világban, fizikai és fizikán túli összetevőiket tekintve egyaránt. Noha a modern nyugati orvoslást ma széleskörűen alkalmazzák Kínában, a hagyományos kezelések gyakorlata továbbra is virul.

A hagyományos kínai orvoslás alapvető elmélete az emberi életciklus és a betegségeket eredményező testi változások természetét igyekszik megmagyarázni. A következő öt irányban vizsgálódik: a jin-jang elv (a pozitív és negatív elemek egyensúlya a természetben), az öt elem (föld, tűz, fém, fa és víz), az ember belső erejének adott pontokra irányítása, a test belső szervei, és végül azok a „csatornák”, amelyeken keresztül az energia áramlik egész testünkben.
Azon túlmenően, hogy megkísérli megmagyarázni, miért lépnek fel betegségek, magában foglalja az arra vonatkozó ismereteket is, hogyan kell megállapítani és megelőzni a betegségeket, illetve hogyan lehet megőrizni a test egészségét.

A kínai orvosok a jin és jang fogalmát használták fel az emberi test különböző részei között fennálló bonyolult kapcsolatok szemléltetésére. Már igen korán felismerték, hogy a testi funkciók viszonylagos egyensúlyának fenntartása alapvető jelentőségű a betegségek távoltartásában és a jó egészség megőrzésében.
A test funkcióit a víz, a tűz, a fém, a fa és a föld szerepével azonosítva képesek voltak a természeti világ dinamikus folyamatait, funkcióit és jellemző vonásait alkalmazni az emberi testre. Az öt alapelem közötti kölcsönös kapcsolatok értelmezése kiterjedt arra is, hogy ezek miként támogatják és irányítják egymást, mely lehetővé tette az orvosok számára, hogy párhuzamot húzzanak az emberi egészség egyes szempontjai és az alapelemek között.
Mint ahogyan a dolgok rosszra fordulnak, amikor felborul az egyensúly a természetben, a betegségek is akkor lépnek fel, ami- kor az ember testében csak egyetlen elem is kiesik az egyensúlyból, olyan zavart okozva, ami láthatóvá válik az adott személynek az arcszínén, a hangján, az érzelmi állapotán, és így tovább.
A kínai orvosok megállapították, hogy amikor az emberi test öt szilárd, „jang” típusú belső szerve – a lép, a szív, a tüdő, a máj és a vesék – közül bármelyik rosszul funkcionál, vagyis kiesett a természetes jin-jang egyensúlyból, az egyén fizikai és mentális problémáktól szenved. Hasonlóképpen, amikor a test hat üreges „jin” szerve – a vékonybél, a vastagbél, az epehólyag, a húgyhólyag és a gyomor, továbbá az úgynevezett „hármas melegítő” (egy három részből álló, láthatatlan anyagcsere-serkentő ágens) – közül egy vagy több rosszul működik, ez szintén valamilyen betegséget eredményez.
Azoknak a csatornáknak vagy meridiánoknak a feltárása, amelyeken keresztül a csi, az életenergia ezeket a különböző szerveket táplálja, továbbá a véredények megismerése, amelyek a tápanya- gokat és az oxigént szállítják hozzájuk és fenntartják a csatornák vezetőképességét, lehetővé tette a kínaiak számára, hogy külön- féle gyakorlatokat, illetve speciális ételek és gyógyitalok elkészítésére vonatkozó recepteket dolgozzanak ki, amelyek segítenek a test minden elemét egyensúlyban tartani.

A nyugati világ mára kezdi elfogadni a test és a betegségek efféle felfogását, ám a nyugati orvoslás főáramába ez a szemlélet még nem hatolt be.
Az 1990-es években a kínai orvosok és tudósok a kormány támogatásával kutatási programot indítottak a csi természetének tudományos módszerekkel történő tanulmányozására, először bizonyítva annak létezését, majd többféle gyógymód megtervezésével az energia egyensúlyban tartására és optimális állapotába visszajuttatására, amikor kibillen az egyensúlyából.
Az utóbbi évtizedekben számos olyan esetet tártak részletesen a nyilvánosság elé, amelyek során kínai orvosok Kínában megbetegedett nyugatiakat kezeltek sikeresen, hagyományos módszereket alkalmazva. Könnyen meglehet, hogy Kína ősi orvostudományának jelentős része idővel elfogadottá válik Nyugaton is.

 

A szövegrészlet Boyé Lafayette De Mente: A kínai észjárás című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!