Kína nagyütemű növekedése hozzájárult a korrupció burjánzásához, mivel a jólét megteremtése együtt jár a nagyobb összegű tőke kiszivattyúzásával. A korrupciót táplálja a köztisztviselők és a magánszférában vagy külföldi, hasonló hivatali pozícióban dolgozók fizetése között egyre növekvő különbség is. Az átalakulás legsérülékenyebb szakasza a központi ellenőrzésről a piacvezérelt gazdaságra való áttérés ideje, amikor a játékszabályok még nincsenek egyértelműen lefektetve. Megvan annak is a veszélye, hogy megreked a változás. A kérdés tehát az, vajon Kína végül megvalósítja-e a harmadik plenáris ülésen tett kötelezettségvállalásait, amelyek értelmében az erőforrások kihelyezésében a döntő tényező a piac lesz, nem az állam. Ha ez nem valósul meg, úgy a korrupció tovább fog burjánzani. Továbblépve a folyamatban, Minxin Pei szerint a Kína korrupciójának sajátosságához (azaz összejátszáson alapuló sajátosságához) párosuló tisztázatlan tulajdonjogok végül a rendszer bukásához is vezethetnek. A korrupció ugyan nem okozott gazdasági stagnálást Kína esetében, ennek ellenére negatív – a méltányosságról és az igazságról alkotott véleményeket demoralizáló formában befolyásoló – hatásai vezérlik a jelenlegi korrupcióellenes kampányt ellenzők táborát. A kampányt olyan „moralisták” vezetik, akik azt állítják, hogy a korrupció megfékezéséhez, jelen esetben a kommunista párt szavahihetőségének megőrzéséhez kell az értékekben alapvető változásokat eszközölni. Szerintük a legitimitás megőrzése az, ami Hszi Csin-ping államfő tetteit vezérli. A gazdaságorientáltabb vezetők inkább az ösztönzők változtatására fókuszálnak, és a korrupciót tápláló szabályozásokat igyekeznének megszüntetni. Számukra elsődleges cél a beruházási procedúra egyszerűsítése, valamint az adók csökkentése. A korrupció megfékezése érdekében még szabadkereskedelmi és beruházási egyezményeket is kötnének (lásd Nyolcadik fejezet). A jelenlegi korrupcióellenes kampány megannyi nem strukturális tényezőt és erkölcsi ráhatást kifejtő elemet tartalmaz, amelyek során a megvesztegetést és a nyereségvágyat szankciókkal büntetik. Régen vajmi kevés volt annak az esélye, hogy valaki korrupt viselkedésért börtönbe kerüljön; ez a tény a korrupciót alacsony kockázatú, magas anyagi megtérülésű spekulációs üzletnek állította be. A vezetés azon igyekezete által, hogy a korrupciót minden szinten üldözze, megváltozik a kockázat és a haszon aránya – ezt tükrözik a közelmúlt esetei is (lásd 6.4. ábra).
2015-ben a korrupcióellenes kampány részeként csökkentették az állami vállalatok vezetőinek fizetését. Ez inkább szimbolikus jelentéssel bírt, mintsem a folyamatot segítette. Mivel ezáltal tovább szélesedett a kínai állami vállalatokat igazgatók és a gazdagabb magánszektorban dolgozó vezetők jövedelme közötti különbség, emelkedett a korrupt tevékenységek száma is. Hszi Csin-ping államfő akkor ér el sikereket, ha a korrupciót ösztönző strukturális tényezők ellen erőteljesebben lép fel, beleértve az állam és a párt gazdasági tevékenységekben betöltött túlzott mértékű szerepét. Gyakorlatilag, ha a kampány valamilyen módon lezárul, bizonyos pontnál szükséges lenne, hogy a legproblémásabb eseteken kívül a többiek közkegyelmet kapjanak, tekintve, hogy a korrupció mennyire áthatotta a közigazgatási rendszert. A kulcsjátékosok közti korrupt kapcsolat megszüntetéséhez a kétutas gazdaság esetében külön kellene választani a Kína gazdasági rendszerét irányító négy fő elem – a párt, a kormány, a vállalkozások és a bankok – szerepét és felelősségét. Kína növekedési modelljét egészen mostanáig úgy lehetett jellemezni, mint egy nagy, kerek, kínai stílusú étkezőasztalt, amelyet egy központi oszlop tart. Ezt az asztalt üli körbe a gazdaságot irányító négy szereplő (lásd 6.5. ábra). A szereplők szorosan együttműködnek egymással – ettől olyan hatékony a kollektív fellépés Kínában –, ám a legfontosabb tényező az őket egymáshoz kötő korrupció. Ez a modell szolgálta Kína növekedési célkitűzéseit, ám figyelembe véve a fokozódó társadalmi feszültséget és a gazdaság komplexitásának erősödését, ez a fajta berendezkedés már nem tartható fenn. Kínának egy nyugati stílusú étkezőasztal irányába kell elmozdulnia, amely négy különálló lábon áll, tűzfalat húzva a kormány és a párt, valamint a magán- és állami bankokra és vállalatokra gyakorolt befolyásuk között. Papíron a gazdaság nagy része magánkézben van, ám az állam befolyása továbbra is áthatja a gazdasági szereplők által meghozott jelentős döntéseket, függetlenül azok korábbi tulajdonosi berendezésétől. Ezen kapcsolatok felszámolásához némi politikai liberalizáció szükségeltetne, amely a korrupció megfékezéséhez oly fontos szerepet játszó elszámoltathatóságot és átláthatóságot biztosítaná.
A szövegrészlet Yukon Huang: A Kína-talány megfejtése című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban!
