A jövőbe tekintés mindig is izgatta az emberek fantáziáját az emberiség történelme során; a futurizmus igénye az emberi sors előrejelzése iránti mély vágyban gyökerezik. A sci-fi-író Bruce Sterling időtálló módon fogalmazta meg ennek az irányzatnak a lényegét:

A futurizmus az újraészlelés művészete. Ez azt jelenti, hogy az élet meg fog változni, meg kell változnia, és meg is változott; a hogyan és a miért kérdésekre keres választ. Azt mutatja, hogy az észlelés régi formái elveszítették érvényességüket, miközben annak új formái válnak lehetségessé.

Az emberi történelem során a futurizmus gyakran egy vallási vagy spirituális elemhez kapcsolódott. Az ősi futurizmus egyik példája az ókori görög világban a delphoi Apollo-templom főpapnője, Püthia, közismert nevén a delphoi jósnő. Egy háromlábú széken ült, amely alól a föld repedéseiből gőz szállt fel. Ez a gõz egy olyan gázt tartalmazott, amely extázisba juttatta őt, eközben olyan homályos próféciákat fogalmazott meg, amelyek értelmezéséhez egy tapasztalt papra is szükség volt. Manapság kevesebb ember tenné meg tétjeit egy jós próféciái alapján; mindazonáltal van igény a jövőről szóló elméletekre és az azzal történő számvetésre. Az elmélkedési folyamat során a szcenáriók a hegeli filozófiát követik, mivel ellentmondásokat és paradoxonokat keresnek. A döntéselemzés és az előrejelzési módszerek viszont a leibnizi kutatást követik, amely az egyetlen igazság és a valóság ábrázolásával foglalkozik. A szcenáriók fent bemutatott átfogó megközelítésén túl ötletek és koncepciók egész sora létezik, amely a szcenáriók mibenlétét némiképp másként értelmezi. Ezért a szcenáriókat meg kell különböztetnünk értelmezésük és felhasználásuk szerint; el kell különítenünk a szcenáriók általunk használt fogalmát azoktól az elképzelésektől, amelyek bemutatása során szcenáriókról beszélnek, illetve a szcenárió kifejezést használják anélkül, hogy a módszer ténylegesen magában foglalná azokat.

A szcenáriók nem csupán különböző útvonalakat jelentenek egy döntési fán haladva. Nemcsak egy szcenáriót dolgozunk ki, hanem egy olyan szcenáriókészletet, amely nem a jövő pontos meghatározására vagy előrejelzésére irányul, és nem ad pontos valószínűségeloszlást sem. Bármennyire szeretnénk is előrevetíteni, hogyan játszódik le a jövő, nincs olyan kristálygömbünk, amely megmutatná nekünk azt, mint a tündérmesékben. Ha lenne, akkor inkább foglalkoznánk tőzsdézéssel, mint tanácsadással vagy könyvek írásával. Tehát annak ellenére, hogy sokat elmélkedünk a jövőről, nem tudunk róla se többet, se kevesebbet, mint bárki más. A szcenáriók valóban segítenek a jövőt befolyásoló bizonytalanságok jobb megértésében, ám háttérbe szorítják a valószínűséget. Emiatt úgy egyszerűsítik le a hatalmas adatmennyiséget, hogy áttekinthető mennyiségű történetet mutatnak be, amelyekbe – meghatározott feltételek mellett – beépülnek a különböző tényezők kölcsönhatásai. Bár a valószínűbb jövőkép festését célzó múltbeli kísérletek a technológiai lehetőségek hiánya miatt kudarcot vallottak, a technológiai fejlődésnek köszönhetően a szcenáriótervezés új lehetőségei magukba foglalják majd a valószínűséget is.

Ez Moore törvényének és az abból következő számítógépes teljesítmény növekedésének a megvalósulása az MI, a neurális hálók és a gépi tanulás képességeit kihasználva. Ennek a fejlődésnek csupán a kezdetén vagyunk, amelyet most még kéthetente megszakít és forradalmasít valami. Az olyan fejlemények, mint például a kvantumszámítás,  kezdenek már a puszta elméleten túl is megvalósulni, lendületet adva a valószínűség új áramlatának. A szcenáriótervezés alapelve szerint inkább művészettel, mint tudománnyal van dolgunk. Tehát vegyünk egy művészeti analógiát. A szcenáriók nem festenek pontos képet a jövőről. Azonban módot mutatnak arra, hogy miként lehet a megfelelő ecsettel, a megfelelő vászonra és a megfelelő színekkel festeni. Ugyanazokat a kilátásokat figyelve az egyik festő Van Gogh-szerû képet fest a jövőről, egy másik egy Picassót, a harmadik egy Rubenst, a negyedik pedig egy Warholt – ugyanazon témában egyszerűen eltérően rendezik el az azonos színű képpontokat. Ahogyan a nézők valamennyien eltérõen értelmezik a látott festményeket, a szcenáriók értelmezése is eltérő lehet. Ugyanakkor – a művészettel ellentétben – a szcenáriótervezés nem igényel zseniális művészi képességeket, ha egyszer megértjük a mögötte rejlő mechanikát. De – akárcsak a művészetben – ismerni kell néhány alapelvet; ezeket ebben a könyvben ismertetni fogjuk.

A szcenáriók nem egyszerűen azért vannak, hogy kiválaszthassuk az általunk favorizált jövőképet, és feltegyük rá mindenünket abban a reményben, hogy csakis ez a jövő valósulhat meg; céljuk sokkal inkább az, hogy kihívást támasszanak a már létező szemléletekkel és elképzelésekkel szemben. Narratívák gyűjteményeként a szcenáriókban való gondolkodás megpróbál olyan, nagy hatást kiváltó és bizonytalanságot magukban foglaló aspektusokra összpontosítani, amelyeket a hagyományos tervezési megközelítések esetleg figyelmen kívül hagyhatnak. Ezért meg kell különböztetnünk négy különböző típusú jövőképet:

  • Lehetséges jövőkép – valami, ami egy bizonyos valószínűséggel megtörténhet, a jövőről való ismeretek és elvárások alapján.
  • Hihető jövőkép – valami, ami a jelenlegi ismereteink alapján megtörténhet, de nem feltétlenül valószínű, hogy meg is történik.
  • Várható jövőkép – valami, ami a jelenlegi trendek és azok extrapolálása alapján valószínűsíthetően megtörténik, bizonytalan események beépítése nélkül.
  •  Előnyben részesített jövőkép – valami, ami a saját megítélésünk alapján szeretnénk, ha megtörténne, annak megalapozottságára vagy valószínűségére való tekintet nélkül.

 

 

A szövegrészlet Frank Becker, Andreas Schühly, Florian Klein: Valós idejű stratégia című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!