Norvégia az az ország, amelynek úgy tűnik, mindene megvan: extrém jólét egy újraelosztásra koncentráló társadalomban; a monarchia hagyománya és a progresszív kormányzás alkotta elegy; valamint hivatalosan is a világ egyik legboldogabb országa, és valószínűleg az egyik legszebb is. Az ország számos fontos és tisztességes értéket képvisel, ám ezek közül a legfontosabb talán a békére való szüntelen törekvés, amely a híres norvég diplomácia által valósul meg.

Háborúban álló országok rendszeresen fordulnak Norvégiához támogatásért, amikor a konfliktus lezárásához közvetítő segítségére van szükség. Az elmúlt három évtized során Norvégia, a konfliktushelyzetekben tanúsított kétségkívül egyedülálló diplomáciai tevékenységének köszönhetően a világ legkiemelkedőbb békeközvetítőjévé nőtte ki magát, a konfliktusos területek olyan széles skáláján törekedve a béke megteremtésére, mint Kolumbia, Guatemala, Srí Lanka, Bhután, Afganisztán, Mianmar, Mali és Dél- Szudán.

Miként vált a norvég diplomácia az ilyen magas szintű konfliktuskezelés központi szereplőjévé? 1993-ban az Izrael és a Palesztin Felszabadítási Szervezet között létrejött oslói egyezmény a közel-keleti béke egy mindeddig beteljesítetlen keretét hozta létre. Az egyezményt ugyan a Fehér Házban írták alá, miközben az USA akkori elnöke, Bill Clinton személyesen felügyelte a PFSZ elnöke, Jasszer Arafat és az izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin híres kézfogását, a háttérmunka javarésze Norvégiában zajlott, ráadásul titokban, egy norvég szakszervezeti kutatócsoport, a Fafo irányításával, amely a tárgyalásokat egy ciszjordániai életkörülményeket vizsgáló kutatási projekt leple alatt szervezte meg. Norvégia periférikus, letagadható háttércsatornát biztosított a tárgyalások számára, amelyre eleinte mindkét fél igencsak szkeptikusan tekintett, és attól is tartottak, hogy a saját oldalukon állók fogják lebuktatni őket.

Azóta Norvégia számos konfliktuszóna elsőszámú közvetítője. Egy aránylag kicsi, független ország, amelynek a kimenetelt illetően nincsenek érdekeltségei, őszintébb békeközvetítő tud lenni sokoldalú összefüggésekkel járó, összetett alkuk esetében, mint egy nagyobb hatalom, amelynek jelentősebb befolyása és alkuképessége összeférhetetlenséget is hordoz magában. Norvégia segített lezárni a guatemalai polgárháborút 1996-ban és elérni a tűzszünetet a kolumbiai kormány és a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erői) között 2012-ben, egy több mint fél évszázadon át tartó konfliktus után. Amikor az ENSZ 2018-ban új különleges megbízottat keresett Szíriába, amely pozíciót „a diplomácia egyik leghálátlanabb feladatának” nevezték, szintén egy norvéghoz fordultak: Geir Pedersenhez, a diplomatához, akinek a tapasztalatai egészen az oslói tárgyalásokig nyúlnak vissza.

A NATO főtitkára 2014 óta szintén egy norvég, mégpedig az ország egykori miniszterelnöke, Jens Stoltenberg. Ha Norvégia diplomáciai sikerének egyik alappillére a függetlensége, akkor a másik a gazdagsága. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében a világ tíz leggazdagabb országa között van, olyan erőforrások birtokában, amelyeket rendszeresen állítanak a nemzetközi fejlesztés és diplomáciai célok szolgálatába. Norvégia azon három ország egyike, amelyek a nemzeti jövedelmük 1%-ánál többet fordítanak a tengerentúli fejlesztésekre. Amikor a szíriai háború következtében az ország állampolgárainak milliói kényszerültek menekülésre, Norvégia 240 dollár/fő segítséget ajánlott fel, míg Németország 32, az Egyesült Királyság 24, az Egyesült Államok pedig 16 dollárt személyenként. Norvégia diplomáciai hírnevét erősíti továbbá a Nobel-békedíj világszintű hírneve is, amit minden évben Oslóban adnak át.

A világszerte csodált békedíj az egyetlen az öt Nobel-díj közül, amelyet Svédországon kívül adnak át. Alfred Nobel nem nevezte meg az okát, hogy ezt a díjat miért Norvégiához kötötte, amely a halálakor politikai unóban állt a szülőföldjével, Svédországgal, de a Nobel Bizottság úgy tartja, hogy a döntésnek köze lehet a norvég parlament 1890-es évekbeli békemegoldásokkal kapcsolatos munkájához. Több próbálkozás történt már a békedíj hatásának és befolyásának megismétlésére, ám eddig senki sem járt sikerrel. Norvégia diplomáciával való bensőséges kapcsolata megkérdőjelezhetetlenné teszi az ország státuszát a világ békedíja átadásának természetes otthonaként.

A béke és diplomácia kérdéseiben olyan feddhetetlenségnek örvend, amihez talán egyetlen másik ország sem érhet fel. Norvégia azt tanítja mindannyiunk számára, hogy az összetett helyzetek kezelése, valamint a látszólag kibékíthetetlen ellentétek kibékítése során nem feltétlenül a leghangosabb képes változást elérni. Bármi is legyen a diplomáciai cél, oly sok minden elérhető függetlenség és alázat, valamint egyszerűen azáltal, ha az ember hajlandó fellépni akkor, amikor mások nem.

 

A szövegrészlet Dr. Mandeep Rai: Az értékiránytű című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!