Az írásbeliség megérkezése előtti időkben az ősi klánok Japánban kataribe elnevezésű mesemondókat tartottak, akik az emlékezetükbe vésett, kulturális szempontból jelentősnek vélt legendákat élőszóban adták tovább egyik generációtól a másiknak. Ez a szóbeli hagyomány a legkorábbi forrása számos olyan történetnek, amelyekből később kialakult a sintó mitológia. A tudósok megállapították, hogy a szóbeli hagyomány útján pontosan meg lehet őrizni kulturális értékeket, ám azok ily módon könnyen el is torzulhatnak. A nyolcadik század fordulója körül a japán politikai elit képviselői – látván, hogy Kínában olyan írásos történelmi feljegyzések vannak, amelyek igazolják a vezetők jogát az uralkodáshoz –, úgy döntöttek, hogy nem fogadható el többé számukra sem, hogy csupán szóbeli hagyományokra támaszkodjanak, amelyeket különféle változatokban őriztek meg az egyes klánok, mivel a vezetőik mind a saját társadalmi helyzetük legitimizálására igyekeztek felhasználni ezeket a legendás történeteket.
711-ben Genmei császárnő (uralkodása 707–715) elhatározta, hogy elkészítteti Japán történetének első írásba foglalt krónikáját, és ezzel a feladattal megbízta Ó no Jaszumaro írástudót, aki 723-ban hunyt el. Jaszumaro a császári parancsot követve elutazott a különböző klánok krónikásaihoz, feljegyezte a tőlük hallott mitológiai és történelmi eredethistóriákat, és összeállított belőlük egy egységes, mértékadó írásbeli narratívát, amely megszilárdítja az uralkodó család hatalmi helyzetét. Mesterművét, a Kodzsikit, más néven Régi történetek feljegyzéseit 712-ben sikerült befejeznie. A két ősi könyv közül, amelyekre a papok és tisztségviselők a sintó mitológia és vallási gyakorlat
legfőbb forrásaiként támaszkodnak, a Kodzsiki a korábbi. A második könyv, a Nihongi vagy Japán krónikája néven is ismert Nihonsoki 720-ban készült el. Ennek az összeállítását is Jaszumaro felügyelte, Toneri herceggel (685–735) együttműködve.
A modern tudósok – az uralkodó család mitologikus és történelmi eredetére vonatkozó hiteles változatokat összevetve más, ugyanabból az időszakból fennmaradt rivális történetekkel – tanulmányoznak számos egyéb írásos feljegyzést is, köztük a fudoki elnevezésű régi helységnévtárakat, amelyekben a földrajzi mutatók mellett különféle szójegyzékek is találhatók. Ez utóbbiakat az egyes tartományok vezetőinek kellett összeállítaniuk. Az utóbbi időben a Kodzsiki vált a sintó mítoszok leginkább hitelesként elismert forrásává, noha a Nihongi feljegyzései jóval gazdagabbak, és egészen a tizenkilencedik század végéig ezeket tekintették a normának. A Kodzsiki szövegét Japánnak a kezdetektől a hetedik század közepéig tartó történeteként jegyezték le. A császári család azt kívánta, hogy a Kodzsiki erősítse meg istenadta jogukat az uralkodásra, tehát az államalapítás történetét egy bizonyos módon kellett elmondani. Ez a felfogás eltér a mennytől származó mandátum régi kínai eszméjétől, miszerint bárkiből lehet
uralkodó, de csupán akkor, ha a menny vagy a természet így rendeli el.
A japán felfogás kevésbé egyenlőségelvű; eszerint csak egyetlen családnak van joga az uralkodásra. Az a hit, hogy a japán császár különleges lény, számos formában jelenik meg a történelem folyamán, ideértve a költészetet, az irodalmat, a vallást és a háborúskodást is. Érdekes megjegyezni továbbá, hogy a kínai nyelv használata helyett, ami megfelelt volna a hivatalos dokumentumok készítésénél a japán udvari gyakorlatban akkoriban érvényben volt normáknak, Jaszumaro a Kodzsiki szövegét a kanbun írásrendszer egy speciális típusával jegyezte le, amelyben a standard kínai írásjegyek kombinálódnak a japán kiejtés elemeivel. Így megőrződhetett egy s más abból, ahogyan az eredeti történeteket élőszóban elmondták, és valószínűleg a Kodzsiki is hozzájárult ahhoz a politikai törekvéshez, ami egy sajátos japán nemzettudat kialakítására irányult.
A Kodzsiki első része mitikus jellegű, és különböző kozmikus ősökre alapozottan jelöli meg a császár és az uralkodó családok társadalmi helyzetét. A második kötet közepétől már inkább lehetővé válik a Kodzsiki szövegébe foglalt történelmi állítások hitelesítése. A harmadik kötet felsorolja és behatárolja a császári család kronológiáját. Ezután azoknak a legfontosabb történeteknek az összefoglalásai következnek, amelyek a Kodzsiki eleje táján szerepelnek. Ezek utalnak néhány, a Nihongiban szereplő alternatív beszámolóra, és tartalmazzák az adott történetek társadalmi, politikai és vallási következményeinek áttekintését is. A Kodzsiki az univerzum homályos felvázolásával kezdődik, ahogyan az még azelőtt létezett, hogy megjelent volna az élet a Földön. Röviden, valami már létezett, de bármilyen anyagokat jelentett is ez, azok megkülönböztethetetlenek voltak. Nem volt elválasztva egymástól a menny és a föld, és még nem jött létre a fény és a sötétség.
A Nihongi a létezésnek ezt a stádiumát egy tojáshoz hasonlítja. A Kodzsiki nem használja ezt az analógiát, hanem csak ennyit állít: „Amikor a menny és a föld legelőször különvált, a mennyek magasságában megjelenő szellemek nevei a következők voltak: […]” A Nihongi szerint, amelyen érződik egy kínai teremtéstörténet hatása, először a könnyebb részecskék jöttek létre és kiformálták a „mennyek magas mezőinek” a síkját, míg a nehezebb részecskék később leszálltak és belőlük alakult ki a Föld. A Kodzsiki leírása szerint ezt követően három teremtő istenség manifesztálódott, közülük elsőként Amenominakanusi, bár a Nihongi-ban Umasiasikabihikodzsi volt az első kami, mint az első fejezetben is jeleztük. Míg a Kodzsiki egyszerűen csak közli ezt a történetet, egyes később kialakult szekták a sintóban nagyobb fontosságot tulajdonítanak Amenominakanusi mint az első kami alakjának, annak dacára is, hogy nem találtak egyetlen korai szentélyt sem, amelyet ennek a kaminak a tiszteletére alapítottak volna. Ez a narratíva nem írja le, hogy az univerzum miből keletkezett, de azt állítja, hogy a kamik képezik „a konkrét létezés esszenciáját”.
A szövegrészlet Ronald S. Green: A sintó szerepe Japán történelmében és kultúrájában című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban!
