„Nem a vadkacsa hangja, hanem a röpte vezeti a madárrajt, hogy repüljön és kövesse.” (Kínai közmondás)

„Egy kép festése vagy egy könyv megírása – mondta a nagy művész, Henri Matisse –, mindig akkor sikerül a legjobban, ha az egyszerűtől haladok a bonyolult felé.” Ennek a könyvnek a fókuszában az áll, amit a vezetők tesznek: a cselekvésközpontú vezetésimegközelítés. Ha komolyan vesszük a véleményt, hogy a vezetést az élen állók végzik, akkor ez az egyszerű cselekvés a kiindulópontunk. Szóval először ezt próbáljuk megérteni, és majd később fedezzük fel az összetettebb szempontokat. Miért cselekednek a vezetők ilyen módon? A szokásos válasz szerint annak érdekében tesznek így, hogy mutassák az utat, vagy – más szóval – ezzel biztosítják, hogy az őket követők a helyes irányba haladjanak. De egy pillanatnyi gondolkodás elárulja nekünk, hogy a katonák a harcmezőn tudják, merre kell menetelniük vagy rohanniuk, hogy szembeszálljanak az ellenségükkel. Tágabb összefüggésekben az útmutatás a szerepe egy irányítónak a földön és egy kormányosnak a tengeren. Mivel az angol nyelvben nincsenek pontos szinonimák, máshol kell keresnünk, hogy feltárjuk, egy vezető – szemben egy irányítóval vagy kormányossal – milyen feladatokat lát el, amikor az élen állva vezet. Különös módon a kulcs a „vezetni” ige etimológiájában rejlik. A „vezetés, vezetőség” az 1820-as évekig nem jelent meg az angol nyelvben. Mindamellett az összetett szót felépítő mindhárom alkotóelem – VEZET-Ő-SÉG – az óangol nyelvig tekint vissza, az angolok és szászok nyelvéig, és az észak-európai rokonnyelvekig. Ezzel magyarázható, hogy az angol „vezető” (leader) szó megtalálható például a német (leiter), holland (leider) és norvég (leder) nyelvekben.  A vezetőség első eleme – VEZET – utat, ösvényt, nyomot vagy egy tengeri hajó útvonalát jelenti. Utazáshoz, úthoz kapcsolódó szó. Egyszerű igenévi alakban a vezetni azt jelenti, hogy „menni” vagy „utazni”. Azonban az óangol nyelvben a közvetlen igenévi alak hiányzik. Az angol nyelvben az igének csak a műveltető alakja létezik. Így a vezetni (lćdan) az angolban egyedülálló módon valakinek vagy valaminek az előremozdulására vagy útra indulására vonatkozó késztetést jelenti.

Hogyan késztethet embereket – szabad és egyenlő embereket – arra, hogy előremozduljanak? Az élről történő vezetés egyszerű cselekvésével. Vagy amint azt Glubb Pasha a legutóbbi fejezetben megfogalmazta: „Csináld magad!”

De ez miért működik? A válasz megtalálásához – vagy legalábbis egy támpont felfedezéséhez – a természeti világ felé kell fordulnunk. A Földközi-tenger körüli régiókban még mindig megszokott látvány a nyáj élén álló pásztor, aki birkáit a legelőre vezeti. Tény, hogy a birkákat viszonylag egyszerű az élen állva vezetni, azonban nehéz haladni velük anélkül, hogy a nyáj végén ne szélednének szét. Görögország északi részén napjainkban a pásztorok, akárcsak ókori megfelelőik, masztiffokat tartanak, hogy segítségükre legyenek a nyáj farkasok elleni védelmében. A juhászkutyák azonban, amelyeket arra tenyésztenek és képeznek, hogy összetereljék a birkákat a nyáj végén és tereljék őket a pásztor jelzésére, viszonylag modern jelenségnek számítanak.

Feltételezhetjük, hogy ugyanezt a műveltető hatást figyelték meg az emberek között is. Ha egy törzsi harcos előrement, a többiek követték. Ha több alkalommal tett így, akkor úgy vált ismertté, mint vezet-ő (az -ő/ó képző olyan valakit jelez, aki valamit egynél többször csinál, mint az író vagy a festő).
Amikor elkezdtek kialakulni a nemzetállamok a Közel-Keleten, a harcos-vezetők közül néhányat királlyá választottak, vagy maguk ajánlkoztak erre. Egyik példa erre Saul, a 12 héber törzs által elfoglalt területen, és további példaként említhetők a spártaiak által választott királyok. Ezeknek a királyoknak a legfőbb és legegyszerűbb feladata az volt, hogy a nemzet seregét csatába vezessék – az élen állva.

Tulajdonképpen a történelem előtt ismert legkorábbi feljegyzés – i. e. 4500 körüli időkből származó, Babilon közelében talált agyagedény darabjába vésett néhány szó – közvetlen kapcsolatot teremt a pásztor és a király műveltető feladata között. Egy közmon dás alakjában szerepel: A király nélküli katonák olyanok, akár a pásztor nélküli nyáj.

Ezen a közmondáson kívül joggal állíthatjuk, hogy a Földközi- tenger körüli ókori civilizációk hallgatnak a vezetés témájáról. Mindazonáltal van egy hatalmas kivétel: Athén, Szókratész korában (i. e. 469–399).

 

A szövegrészlet John Adair: Tanulságok a vezetésről című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!