„A történelem a történelemből táplálkozik” – írta Paul Valéry, amikor visszatekintett a második világháborúra és arra, ahogyan az európai elitek a radikálisan bizonytalan jelen megtárgyalási kísérleteit megszervezték. Véleménye szerint ahelyett, hogy szembenéztek volna helyzetük újdonságával, inkább hagyták, hogy mérlegeléseiket a korábban történtekkel kapcsolatos „képzeletbeli emlékeik” alakítsák ki.1 A globális pénzügyi rendszer 2007 közepén megkezdődött összeomlásával a világ elitjei újból megadták magukat annak a történelmi beállítottságnak, amely miatt Valéry aggódott, és azokra a múltbeli válságokra próbáltak támaszkodni, amelyeknek sora a 2000. évi dotcom-válságtól egészen az 1630-as évek tulipánmániájáig nyúlik vissza. Ezek között azonban ott volt a nagy gazdasági világválság, amely kulcsfontosságú referenciaponttá vált, és újra meg újra erre épültek a központi bankok, pénzügyminisztériumok és a nemzetközi szervezetek kijelentései. Ez a jelenség ennek az „utólagos előrelátásnak” a birtokában megragadható a ma másodlagos jelzálogpiaci válságnak nevezett esemény kritikus dimenziójaként. Az ABS-ek, MBS-ek és CDO-k rövidítéstengerén túl a 2008-as események előidézték a nagy gazdasági világválság
visszatérését. Abban az időben ezt számos módon emlegették. A közgazdászok körében nagy volt a tülekedés, hogy levonják a megfelelő politikai tanulságokat az 1930-as évek eseményeiből. Mindez a népszerű ismeretterjesztő irodalomra is ugyanilyen erős hatást gyakorolt, és olyan bestsellerek születtek, mint a The Bankers Who Broke
The World (A világot leromboló bankárok) a két háború közötti időszakban, a hamarosan érkező Return of Depression Economics (A válsággazdaság visszatérése), és a politikai döntéshozóknak vissza kellett térniük a keynesi válságkezelési módszerekhez.
A kereskedelmi sajtóban újságírói eszközként kialakult az az analógia, hogy minden új fejleményt a nagy gazdasági világválság különféle szakaszaihoz viszonyítottak. Mára ez a gyakorlat olyan közhellyé vált, hogy ha valaki a másodlagos jelzálogpiaci válságról ír, az kénytelen azzal kezdeni, hogy tesz néhány megjegyzést azzal kapcsolatban,
hogy mindenki más az 1930-as évek eseményeihez hasonlítja a másodlagos jelzálogpiaci válságot. Ennek ellenére mind a mai napig alig néhányan vetették fel azokat az átfogóbb kérdéseket, amelyekre Valéry utal. Pontosan milyen szerepet is játszik a múlt a mai nyilvánvaló válságokban? Ha ez a funkció kevésbé függ magától a múlttól, mint az azzal kapcsolatos emlékeinktől, akkor honnan származnak ezek az emlékek? Ha „a történelem a történelemből táplálkozik”, akkor hogyan zajlik le ez a folyamat? Mindezek a kérdések közvetlenül vonatkoznak a nagy gazdasági világválságra. Az epizód melyik verziójából táplálkozik a pénzügyi történelem, és milyen jellegű történelmeket hozott létre ez a táplálkozás? Ebben a fejezetben úgy érvelek, hogy a pénzügyi újságok és folyóiratok naponkénti tudósításai annak szerves részét alkották, hogy a másodlagos jelzálogpiaci válságot a válság visszatérő formájaként értelmezték és kezelték. Az „újságírás”, írta Lionel Barber, a Financial Times szerkesztője 2009-ben, „a történelem első tervezete”. De mivel a történelem tintája soha nem szárad meg, minden egyes tervezet mindig egyfajta felülírásnak számít. Ezért a múlt a pénzügyi fejtegetésekben soha nem állandó és távoli feljegyzésként jelenik meg (mint Oakeshott „történelmi múlttal” kapcsolatos fogalmaiban), hanem az emlékezések, párhuzamok és tulajdonított kapcsolatok folyamatosan változó folyamaként, amelynek célja az alapvetően pragmatikus szempontok kezelése (ahogyan White a „tényleges múltat” megragadja). A „szorongató és zavarba ejtő körülmények” nyomása alatt az újságírók átrostálják az elképzelt történelmek tárházát abban a reményben, hogy találnak ezek között valamit, ami némi fényt vethetne a zavaros jelenre. Ám semmiféle garancia nincs arra, hogy a múlt új fényben fogja megjeleníteni a jelent. „Még ha teljesen új problémával állunk is szemben”, a képzelet „precedenseket keresgél, és megadja magát a történelmi beállítottságnak”, például annak a gondolatnak, hogy a jelen mindig valami ismerős esemény vagy minta visszatéréseként tűnik fel. Nagyon erősen ez a felfogás jellemezte a helyzetet a 2000-es évek végén, amikor a pénzügyi sajtó lapjai nemcsak a nagy gazdasági világválságra való hivatkozással voltak teleszórva, hanem annak a fedezésnek a víziójával is, hogy a pénzügyi történelem önmagát ismétli. Ezek a víziók feltárnak valami különöset azzal kapcsolatban, hogy a nagy gazdasági világválság milyen helyet foglal el és milyen erővel rendelkezik a pénzügyi történelemben.
A szövegrészlet Amin Samman: Történelem a pénzügyi időkben című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!
