Nincs az a mennyiségű önfejlesztés, ami képes lenne kompenzálni az önelfogadás hiányát. – Robert Holden

Az öngondoskodás annak felismerésével kezdődik, hogy érdemesek vagyunk a törődésre. Az önelfogadás az önértékeléssel függ össze. Ám amíg az önértékelés arra irányul, hogy mennyire jó véleménnyel vagyunk magunkról, az önelfogadás elismeri és elfogadja a kevésbé pozitív, kevésbé „nagyra értékelhető” részeket is; az önelfogadás elismeri és elfogadja a hibáinkat, a gyarlóságainkat. Nem engedi, hogy a gyengeségeink határozzanak meg bennünket, sem azt, hogy aláássák a valódi értékünket. Képes vagy elfogadni és elismerni magadat minden hibád, gyarlóságod, korlátod vagy gyengeséged ellenére? Igen, képes! De miért van az, mint oly sok embernél, hogy negatívan gondolkodsz saját magadról és a képességeidről? Ennek több oka is van. Ha inzultálnak, kritizálnak, megaláznak, megfélemlítenek, megkülönböztetnek vagy kirekesztenek, az mind-mind alacsony önértékelést okozhat. Ha nyomás alatt vagy, stresszelsz, és nehezen birkózol meg a kihívásokkal, vagy ha túl magasra állítod a lécet, és a realitás talajáról elrugaszkodott elvárásaid vannak önmagaddal szemben arról, hogy kinek „kellene” lenned, és mire „kellene” képesnek lenned, az is végződhet úgy, hogy negatívan gondolkodsz magadról, amikor nem sikerül teljesítened ezeket a nagy elvárásokat.

Milyen gyakran nehezíted meg a saját helyzetedet például akkor, ha hibázol, vagy bakot lősz? Nagyon rosszul érzed magad, ha azt hiszed, hogy felzaklattál valakit, vagy csalódást okoztál valakinek? Talán még mindig bűntudat gyötör amiatt, amit valakinek mondtál, vagy amit valakivel tettél. Önmagadat vádolod, amikor a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy remélted? Vagy talán szidod magadat, amikor nem tudsz megbirkózni egy adott helyzettel? Amikor a közösségi médiát, a Twittert, az Instagramot és a Facebookot nézegeted, arra szoktál gondolni, hogy mindenki más élete nagyszerű? Amikor összehasonlítod a helyzetedet másokéval, a sajátodat kevésnek találod? Kételkedsz magadban, a képességeidben és az eredményeidben, és olyasmiket mondasz magadnak, hogy „nem vagyok elég jó. A nyomába se léphetek!”?

Mindannyiunknak van egy belső hangja, az úgynevezett „belső monológ”, amely a 24 órás hírműsorok képernyőjének alján futó szöveghez hasonlatosan folyamatos kommentárt szolgáltat. Ez a belső hang irányítja a gondolkodásunkat, és formálja a meggyőződéseinket és tetteinket. A belső hangod jobbára semleges: olyan mindennapi eseményekkel kapcsolatos megállapításokból és az események nyugtázásából áll, mint például „esik az eső, kell egy esernyő”, vagy „ne felejtsek el tejet venni!”

A belső monológod lehet pozitív, bátorító és erőt adó is, például amikor egy bizonyos helyzetről azt gondolod, hogy „megpróbálhatom. Tetszik, ahogy csináltam. Ügyes vagyok!”. De a belső monológod kritizálhat, elítélhet, lekicsinyíthet és becsmérelhet is. Az is lehet, hogy ehhez hasonlókat mondasz magadnak: „Ezt soha nem fogom tudni megoldani!”; „Miért pont velem történik ez?”; „Azt fogják hinni, hogy hülye vagyok!”; „Pocsékul nézek ki!” vagy „Mindig rosszat szólok!” Minden magadhoz intézett mondatodnak súlya van! A belső kritikusodtól származó negatív belső monológ (azaz a fejedben lévő rosszalló hang) hatására alkalmatlannak és reménytelennek érezheted magad. Gátat szab neked, lekorlátoz, megzavarja a lelki nyugalmadat és az érzelmi jóllétedet. Nem hagy teret az önelfogadásnak.

 

A szövegrészlet Gill Hasson: Bánj jól magaddal!Az öngondoskodás kézikönyve című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!