A hatékonyság a főáramú gondolkodás sarokköve, értékrendszerének szerves része. A piacgazdaság állítólag hatékony. A termelés hatékony, azaz a vállalatok optimálisan állítják elő a megfelelő mennyiségű árut, így az adott mennyiségű inputtal nem lehet többet előállítani. A fogyasztás szintén hatékony: az emberek tudják, mit akarnak és azt hogyan kell megszerezni, és a jövedelmükkel nem lehet nagyobb elégedettséget elérni az általuk használt árukkal. Senki sem nyerhet anélkül, hogy valaki megsérülne. Ez azonban nem túl jó meghatározás: így tekintve a rabszolgaság szintén hatékony volt, mivel a rabszolgák jólétét nem lehetett javítani anélkül, hogy fogvatartóikét rontották volna. Tehát egy hatékony rendszer lehet igazságtalan.

Ez a hatékonyságfelfogás nem értéksemleges: miért nem hangsúlyozzuk ehelyett a fenntarthatóságot, az erkölcsöt, a méltányosságot, az egyenlőséget vagy az alapvető szükségletek kielégítését mindenki számára? A tankönyvek tévesen feltételezik, hogy mindenki elsősorban a hatékonyságot értékeli. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember inkább igazságos, mint hatékony társadalomban élne. Ezenkívül a meghatározás magától értetődően elfogadja, hogy a vagyon és jövedelem jelenlegi eloszlása a hatékony gazdaság szerves részét képezi. Ez rejtett értékítéletet is jelent, ami semmiféle erkölcsi igazoláson nem alapul, mivel ahogy John Rawls politikafilozófus állítja, a jövedelem és a vagyon aktuális eloszlása egyáltalán nem igazságos.

Rawls azt állította, hogy az igazságos társadalom olyan, amelyet anélkül választunk, hogy tudnánk, mi lenne ott a helyzetünk abban az esetben, ha véletlenszerűen kerülnénk oda. Valószínűleg elfogadnánk a „tudatlanság fátyla” mögé épült társadalmi szerződést egy igazságos társadalomban, amennyiben kockázatkerülők vagyunk, és nem akarunk a társadalmi piramis aljára kerülni. Úgy vélte, hogy a most meghozott döntéseink elfogultak, mivel ismerjük jelenlegi társadalmi helyzetünket. Vannak információink az adottságainkról: mennyire vagyunk okosak, mi a bőrünk színe, a nemünk, a vagyonunk vagy a társadalmi-gazdasági státuszunk. Ez a tudás nyilvánvalóan befolyásolja a véleményünket. Ha okosak, tehetségesek vagyunk, és van lehetőségünk arra, hogy oktatásban részesüljünk, mint ahogyan Bill Gatesnek is volt – középiskolában egy nagy számítógépet használt, ami akkoriban kiváltságnak számított –, akkor valószínűleg támogatnánk az oktatáson alapuló teljesítményelvű társadalmat. Sam Walton, Fred Koch vagy Frank Mars leszármazottainak valószínűleg nincs problémája az örökölt vagyonnal. Ha Kobe Bryant vagy LeBron James lennénk, akkor kétségtelenül azt gondolnánk, hogy megérdemeljük a 20-30 millió dolláros éves fizetést. Nem valószínű, hogy tehetségünket a szerencsének, az apai nevelésnek vagy a génjeinknek tulajdonítjuk, és belátjuk, hogy tulajdonképpen nem érdemlünk meg ilyen vagyonokat.

Véleményünk azonban más lenne, ha a társadalom az eredeti helyzetből indulna ki anélkül, hogy előre tudnánk, milyen szerencsések leszünk az intelligencia, a tehetség, a külső, az örökölt vagyon vagy a családi háttér megoszlásában. Ezen a priori tudás nélkül kétségtelenül sokkal óvatosabbak lennénk egy olyan társadalom felépítésében, amely a jövedelmet az alapján osztja el, hová születünk. Valószínűleg szociális biztonsági hálózatot hoznánk létre, amely biztosítja, hogy még a nem annyira szerencsések és a korlátozott tehetségekkel rendelkezők is képesek lesznek kielégíteni legalább alapvető szükségleteiket. Ha véletlenszerűen kellene belépnünk a társadalomba, akkor a legtöbb kockázatkerülő ember nem hozna létre egy olyan társadalmat, amelyben a jövedelem eloszlása annyira eltorzult, mint jelenleg az USA-ban. Elvégre elképzelhető, hogy egy legmarginálisabb gazdasági helyzetben élő családban találjuk magunkat Dél-Bronxban, a társadalmi létra legeslegalján. Ha a tudatlanság fátyla mögött választanánk, akkor maximalizálnánk a legkevésbé előnyös helyzetben lévő emberek jólétét annak érdekében, hogy legrosszabb esetben se szoruljunk teljes nyomorba.

Biztosan téves egy olyan meghatározás, amely hatékonynak tartja, hogy a Victoria’s Secret milliódolláros melltartókat készítsen, amelyek körülbelül 133 millió dollár értéket képviseltek az elmúlt két évtizedben, és hogy egyes gazdag családok gyermekei negyedmillió dolláros játékházakban játsszanak, miközben a nyomornegyedekben élő gyermeknek nincs lehetősége a megfelelő oktatásra és egészségügyi ellátásra. Ez ellentmond a józan észnek. Ráadásul a vagyoneloszlás befolyásolja a kibocsátás mennyiségét is, mivel az pénztőke lehet, hogy nem a legproduktívabb kezekben van. Előfordulhat, hogy vannak olyan produktív, de tőkeszegény egyének, akiknek nincs elég fedezetük ahhoz, hogy hozzáférhessenek a tőkepiachoz. A közfelfogás szerint a többlettőkével rendelkező bankok a produktívabb személynek kölcsönöznének, azonban ez nem történik meg, ha a fedezet döntő szerepet játszik a hitelpiacon. Gondoljuk át, hogy az USA-ban a minden fiatal számára elérhető oktatási rendszer hatékonyságának javítása révén mennyire lehetne növelni a következő generáció oktatási eredményeit és produktivitását! Hatalmas mennyiségű humán tőkét pazarolunk el azzal, hogy megfosztjuk a gyermekeket és a fiatalokat a hatékony oktatási rendszerektől.

A pénzeszközök átcsoportosítása a gazdagok milliódolláros melltartóitól és 300 millió dolláros jachtjaitól a hátrányos helyzetű iskolarendszerekbe emelné az oktatás színvonalát, ezáltal rendkívül javítaná a szegények oktatási lehetőségeit anélkül, hogy a gazdagok életformájában ez nagy megterhelést jelentene. Ez idővel a népesség termelékenységének, és ezáltal hatékonyságának jelentős növekedéséhez vezetne. Így az újraelosztás nemcsak méltányos, hanem növelheti a hatékonyságot is, ha a hatékonyságot úgy határozzuk meg, hogy az idővel maximalizálja a kibocsátást.

 

A szövegrészlet John Komlos: A valójában létező gazdaság és az emberarcú kapitalizmus alapjai című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban!