Soha nem látott időket élünk. A VUCA-világban zajló, eget rengető átalakulások mellett hasonló horderejű változások figyelhetők meg a mindennapokban az emberek munkáltatókkal szemben támasztott elvárásaiban. Elmúltak azok az idők, amikor a homo oeconomicus számára – a gazdálkodó embernek, aki önérdekét előnyben részesítve szolgálja legjobban a külvilágot – a kifizetett javak önmagukban elegendőnek bizonyultak. Akkoriban a dolgozók beérték a hagyományos juttatásokkal – mint a fizetés, az egészségügyi szolgáltatások, a heti óraszám felső határának megállapítása.
Ma merőben más, új jövedelmeket keresünk: személyes elégedettséget, értelmet és boldogságot. Ez a homo psychologicus-nak, a lelki, a megfoghatatlan énünknek a jövedelme, belső világunk kiteljesedése. A fizetés, a bónusz és a mindennemű anyagi hozzájárulás – természetesen – mindig számítani fog, de ezek egyre kevésbé tesznek elégedetté sokakat. Az új jövedelmek elterjedése talán a legnagyobb változás a munka-jutalmazás egyenletében a munkásmozgalmak 19. századi kialakulása óta. Az új jövedelmek jelentőségét bizonyítja, hogy számos országban – sőt, az ENSZ-ben is – a bruttó nemzeti termék (GNP) mellett olyan mutatószámmal is foglalkoznak országos szinten, mint a bruttó nemzeti boldogság (GNH, amely más minőségben méri a boldogságot).
De mi a boldogság? Ez az elsősorban a pozitív pszichológia képviselőinek köszönhetően meglehetősen felkapott fogalom. Az egyik értelmezés szerint a boldogság egy állapot, amelyet az öröm jelenléte, valamint a fájdalom, a szenvedés és az unalom hiánya jellemez; olyan érzés, amikor a pozitív érzelmek és a reziliencia megtapasztalásának eredményeként az ember elkötelezett és látja a tettei értelmét. Az új jövedelmeknek ezt a domináns változatát várják el és kapják a dolgozók a széles körökben ünnepelt „Legjobb Munkahelyektől”. Gondoljunk csak a rugalmas munkaidőre, a biliárdasztalra, a darts táblákra, a munkahelyi étkezdékre, ahol szakácsok szolgálják fel az ízletes és egészséges ételeket egész nap, vagy a szakmai gondolatvezérekkel való rendszeres beszélgetésekre, a pihenősarokra és a korlátlan éves szabadságra.
Azonban a boldogság témakörében végzett kutatások irodalma egy másik definícióról is szót ejt: ez mutat átfedést az előbbivel, de lényegesen el is tér attól. Ez a második definíció az emberi fejlődés folyamatában látja a boldogság lényegét. Ez a definíció, amelynek gyökerei Arisztotelészig és az ókori görögök eudaimoniáról alkotott teóriájához nyúlik vissza, tartalmazza az értelmes célt és az elköteleződés megtapasztalását, de abban az értelemben, hogy az egyén átéli a saját fejlődéséből és kibontakozásából eredő elégedettséget, miközben azzá a személlyé tud válni, akivé eredetileg rendeltetett, vagyis saját magából többet tud adni a világnak.
Ahogy a vajúdás fájdalmai elválaszthatatlanok attól az élménytől, hogy új életet hozunk a világra, úgy az emberi fejlődés folyamata, saját korlátaink észrevétele és legyőzése is fájdalommal járhat. Eltérően a boldogság állapotától, amikor kizárólag az úgynevezett pozitív érzelmeket éljük át, a fejlődés folyamatából eredő boldogság olyan élményeket is tartalmaz, mint a veszteség, a fájdalom vagy a szenvedés (az egy helyben toporgással ellentétben).
Ez a másfajta boldogság talán kevésbé vonzó olyan világban, amely tele van örömökkel, ingerekkel; amely a fájdalom elkerülésére törekszik. De, akik egyszer belekóstoltak – mint ahogy DDO-tudósítóink tanúsítják –, azoknak ez a mindent felülmúló, értékes jövedelem. Az egyén még a legnehezebb pillanatokban is az örömnek és a létezésnek új, felderítetlen területén találja magát; sokkal tudatosabb állapotban és mélyebb jelenlétben.
Azok a munkahelyek, amelyeket mi tudatosan fejlődést ösztönző szervezeteknek nevezünk, ezt a másik fajta jövedelmet biztosítják dolgozóik számára, olyan környezetben, amely kifejezetten az egyén fejlődését szolgálja. Kultúrájuk mindenkire hatással van – minden egyes dolgozó megtapasztalhatja a saját kibontakozását, és ugyanilyen fontos, hogy minden egyes dolgozó láthatja, segítheti, olykor előidézheti mások kiteljesedését is. Habár időnként nehéz és felkavaró lehet az egyénnek a régi, improduktív mintázatokkal vagy a sebezhetőségével szembenézni, a dolgozók átélhetik a közös izgalom és a közös energia érzését, és egy előremutató folyamatnak, növekedésnek lehetnek a részesei – önmagukkal, munkatársaikkal és a szervezettel együtt.
A munka újraszervezése során túl korai lenne megelégedni azzal, ami csak az egyik fajta boldogság megtapasztalásához vezet. A munka újszerű megszervezésére folytatott kísérletekben a „kivirágzás” ösztönzésére kialakított munkahely és a jó közérzetet biztosító munkahely egymást kölcsönösen támogatják. Ezek a munkahelyek egyszer vagy összeforrnak majd, vagy sem; de segíteniük kell egymást, mindegyiknek támogatnia kell a másikat, mivel mindkettő újfajta jövedelemmel hálálja meg a munkánkat.

 

 

A szövegrészlet Robert Kegan, Lisa Laskow Lahey: Mindenki kultúrája című könyvéből származik.

A könyv megvásárolható a webshopunkban és Bölcs Várban található könyvesboltunkban!