A forradalom Franciaországot érintő jelentős politikai következményei elkerülhetetlen hatással voltak a 18. század végén Európa legnépesebb országának gazdaságára. Úgy tűnt, hogy az észak-amerikai lázadóknak nyújtott támogatás miatt megugró, jelentős adósságteherrel küzdő Franciaország új útra tér a feudalizmus és a régi francia monarchiát jellemző valamennyi megvesztegethető hivatal eltörlésével. Az asszignáták kibocsátása és papírpénzzé történő átváltásuk szörnyű inflációt okozott. Ez rontotta a francia pénzügyi helyzetet, amit aktuálisan az Osztrák Birodalom és más európai monarchiák ellen folytatott háborús törekvések csak tovább feszítettek. Az olyan piaci szereplőknek, mint a kereskedők és a bankárok, nemcsak a francia gazdaságra vonatkozó zord kilátásokkal kellett szembenézniük, hanem foglalkozniuk kellett a forradalmi hatóságok nyílt bizalmatlanságával is. A Terror ideje alatt ez a bizalmatlanság sok bankár életébe került, főleg ha külföldiek voltak, vagy az sejtették róluk, hogy külföldi erők ügynökei.
A Bastille elfoglalása előtti és utáni hónapokban a bankárok aktívak voltak a párizsi piacon, és figyelemmel követték a francia fővárosban zajló politikai eseményeket. Hogyan üzleteltek a piaci szereplők ilyen széles körű változások idején? Megváltozott-e egy bizonyos ponton a francia forradalom eljövetelének általános megítélése? Milyen stratégiákat alkalmaztak a kockázat diverzifikálására a régi rendszer intézményeinek bukása után? Amikor 1799-ben Bonaparte tábornok hatalomra jutott, később pedig megalapította a Francia Császárságot, vajon sikerült vagy sem a bankároknak előmozdítani érdekeiket az új politikai keretrendszerben? Ahogyan azt ebben a tanulmányban bemutatjuk, a bankárok reakciója a változó politikai forgatókönyvvel szemben sokkal inkább a politikai szereplők által hozott politikai döntések közvetlen ismeretének eredménye volt, mint a politikai intézmények stabilitása önmagában. Az információhoz való közvetlen hozzáférés volt a kiemelkedő szereplők fennmaradásának egyetlen kulcsa az olyan kritikus időkben, mint a francia forradalom.
A 18. század végi párizsi piac és főbb jellemzőinek leírása után azokra a külföldi bankárokra és kereskedőkre helyezzük a hangsúlyt, akik az Előkelők Gyűlése (1787) és később a Nemzetgyűlés (1790–1791) tevékenységét követték. A külföldi piaci szereplőket mélyebben is elemezzük, mivel ők külső szemlélői voltak annak, ami Franciaországban történt. Megvizsgáljuk, hogy hogyan érzékelték a kockázatokat és az üzleti lehetőségeket. A 2.4. részt egy olyan svájci bankár esetének szenteljük, aki nemcsak üzleti tevékenységeit tekintve volt sikeres, hanem a társadalmi ranglétrát megmászva a császárság bárójává és a Banque de France elnökévé vált. Mielőtt bemutatnánk a tanulmány középpontjában álló bankárokat, érdemes felidézni Párizs mint pénzügyi piac fontosságát a 18. század végén. Abban az időben Amszterdam volt a legfontosabb pénzügyi piac azoknak a hiteleknek a lebonyolítására, melyeket egyre több, pénzügyi nehézségekkel küzdő monarchia vett fel. Például a Svéd Királyság vagy a Nagy Katalin által uralt Orosz Birodalom. Ennek ellenére a holland pénzügyi piac elsőbbségét nyíltan megkérdőjelezte Párizs és London, mint a „tőke fővárosainak” felemelkedése. A párizsi tőzsde valójában pénzügyi termékek széles skáláját kínálta, ami egyre növekvő számú külföldi befektetőt vonzott az európai kontinens minden sarkából.
A szövegrészlet Youssef Cassis, Giuseppe Telesca: Pénzügyi elitek és az európai bankrendszer című könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a webshopunkban valamint a Bölcs Várban található könyvesboltunkban!